|
2004-04-28
Kesergő nép kesernyés humora
Új Szó (Szlovákia)
... Győrött vasárnap tartották a Mediawave fesztivál Humor. Fekete humor című nemzetközi fotópályázatának díjátadását. A pályaművekből válogatott kiállítás is ekkor nyílott meg. ...
...A zsűri elsősorban Tóth József Füles munkásságát méltatta, aki ismert reklámfotográfus, de művészeti körökben is felhívta magára a figyelmet: az alkalmazott fotográfiát olyan ötletességgel és minőségben műveli, hogy reklámmunkái fotóművészeti kiállításokon is szerepeltek.
...Gáti György, a másik díjazott, a középgenerációhoz tartozó fotóriporter, aki bebizonyította, hogy a fotóriport is művészet. A sajtófotó-pályázatokon sorra nyeri a díjakat. Gáti az élet pillanatait nagyon egyszerű, hagyományos eszközökkel, valószerűen örökíti meg, mégis olyan jeleneteket komponálva, amelyek mindig figyelmet keltenek. ...
Bodnár Emese
----------------------------------------------------------------------
2003-07-12
Ne higgy a művésznek!
MAGYAR HÍRLAP Ahogy tetszik - fotó
• Gáti György: A híd (részletek)
Raiffeisen Galéria
A művészek nyilatkozatait óvatos kritikával kell kezelni. Nem gyártok elméleteket, nem tudatosan tervezem meg a munkáimat – nyilatkozott nemrégen egy tévéinterjúban Gáti György fotóművész. Ha csak felületesen tekintjük végig fotográfusi munkásságának utóbbi két, nagyon termékeny esztendejét, azt hihetjük, hogy Gáti nyilván őszinte megjegyzése segíthet minket művei megértésében. Ám, ha készpénznek vesszük a fenti mondatot, akkor végképpen elvesztünk értelmezési szándékunkkal. Gáti utolsó három önálló kiállítását elemezve bizonyos vonatkozásban igaznak tetszhet ugyan a teóriamentességre utaló önvallomás, csak éppen az eddigi életművének egésze nem magyarázható meg sehogyan sem. Mert az igaz ugyan, hogy a FiatAlfa című, két évvel ezelőtti tárlatának anyaga megbízás alapján készült, egyszerűen autókat kellett lefotóznia egy szalonban. A kiállítás meglepő módon koherens stílusa mégis elgondolkoztatta a szemlélőt. Így nem fényképez véletlenül, valamiféle kósza ötlettől vezérelve, kísérletképpen az ember. A nagyon is szigorúan körülhatárolt témát nem tágíthatja ki valaki csak úgy, teória nélkül lírai áradássá. Gáti fotóin tudniillik a hétköznapi gépjárművek részletei képi költészetté transzformálódtak. Néha már-már az absztrakció világába hajló módon veszítették el eredeti mivoltukat. Már-már, hangsúlyozom, mert a tárlat egésze nem lett egyszerűen fotóabsztrakcióvá (szerencsére, teszem hozzá zárójelben, ilyesmit már annyiszor láttunk az elmúlt évtizedekben), hanem végig megmaradt a realitás és irrealitás izgalmas határmezsgyéjén. A részletek képi költészete határozta meg a tavalyi kiállítás hangulatát is. Megint látszólag véletlenül adódott a téma. Gáti éppen ott vásárolt lakást, ahonnan a szemközti Fővámház, a mai közgazdasági egyetem képe köszönti reggel és este. A fényképezőgép kéznél van, készült hát találomra egy-egy kép, aztán sok-sok kép, s végül csak úgy magától, mintha már kezdett volna kibontakozni egy kiállításra érdemes sorozat. Ráadásul felkérés érkezik, kellene egy tárlatot rendezni a Fotóhónapon. A Fővámház kéznél van, véletlenül, ugye.
Az meg végképpen nem árulkodik tudatos művészi gesztusról, ha valaki csak azért is dacból választ témát. Pályázatra beadott fővámházi sorozatára találta mondani az egyik zsüror, hogy ez a "tipikus kezem feje téma”, arra utalva, hogy Gáti azt fényképezte, amit az ablakából lát. Ezzel nem mondott ugyan az ősz mester semmi okosat – hiszen mit számíthat az a kép értékét tekintve, hogy valaki a világ végére utazik-e el a témájáért, vagy akár csakugyan a keze fejét fényképezi le –, de a fotográfust ez a megjegyzés fricskára késztette. Így aztán megint egyáltalán nem elméleti megfontolásból választotta újabb modellnek a Szabadság hidat, amely a lakásához a Közgáznál is még közelebb esik, s amelyet gyerekkora óta úgy ismer, mint a tenyerét.
Mindezt tudni bár érdekes, de mellékes. Hiszen igaz, hogy egyik téma sem előre megfontolt elméleti stúdiumok alapján került Gáti György gépe elé, ám a végeredmény mind a három tárlat esetében arról árulkodik, hogy alkotójuk roppant tudatos módon (és következetesen) dolgozó művész. Kiállításai olyan útkeresőt mutatnak, aki egyáltalán nem kíván látványosan szakítani a tradíciókkal, és nem izgatják (tán nem is sokat tud róluk) újfajta képi teóriák, mégis kutató szenvedéllyel dolgozik a fényképművészet XXI. századi képi nyelvújításán. Érdemes lesz odafigyelni ösztönösnek érzett munkásságára. A végén még elmélet születik belőle.
Lázár Anna Erzsébet
-------------------------------------------------------------------------
Élünk valahol…
Gáti György fotói a Szabadság hídról
NÉPSZABADSÁG • 2003. július 10. • Szerző: Trencsényi Zoltán
Tavaly Párizst fotózta. Párizst fotózni nagyon nehéz. Párizsról minden húst lerágtak a fotográfusok, a város minden részletét ízekre szedték és közhellyé puhították a profik, valamint a lelkes amatőrök.
Gáti György azonban vette a bátorságot, készített ott néhány felvételt, és hogy még ebből az agyoncsócsált városból is képes volt előráncigálni sosem látott fényeket, izgalmas tónusokat, érdekes látószögeket, arról a képsorozatért kapott André Kertész-ösztöndíj is tanúskodik.
Gáti György különös figura. Három évtizede nézi a világot a fényképezőgép optikáján keresztül. Dolgozott furcsa helyeken is, például az Erdőgazdaság Faipar vagy a Karate Magazin című folyóiratoknál. Fényképezett lemezborítókat Cseh Tamásnak, Hobónak, az LGT-nek, szerepelt filmekben, énekelt vokalistaként Hobó és Révész Sándor lemezén.
Összművész, mondanánk, ezúttal koncentráljunk mégis a fényképekre. A híd című tárlata néhány napja nyílt meg, és augusztus 17-ig látható az Akadémia utca 6. szám alatt található Raiffeisen Galériában. Gáti a Szabadság hidat fotózta, valami ördögi kitartással kutatva a monumentális vasszerkezet hangulatait, geometrikus érdekességeit, fénypászmáit, festékpamacsokba, rozsdafoltokba vesző mikroszkopikus szépségeit. Mert ez a híd szép. Nekünk, budapestieknek ez persze nem tűnik fel, mi ezen a szépségen legfeljebb keresztültrappolunk, átvillamosozunk, autóval átaraszolunk. Csúcsaira is csak akkor nézünk fel, ha egy bánatos öngyilkosjelölt lovagol a Turulon.
Gátinak viszont még a Turulról sem a mélybe induló, reményvesztett alakok jutnak eszébe. A madárból nappal szemben magasodó, méltóságos emlékművet farag, egy másik látószögből meg úgy mutatja, mint levelek között viháncoló kismadarat. A csavarok, gömbök, furcsa púpok mint olajfestmény részletei mutatkoznak képein, a híd egyszer naplementébe simul, máskor éles fényekben sziszszen elő a Duna fölött.
Nézzük a képeket, és elkedvetlenedünk kicsit. Arra gondolunk: nap mint nap mennyi szépségen lépünk keresztül, nagyvárosi loholásaink mennyi finom városrészletet mosnak bele az időbe. Élünk valahol, azt sem tudjuk, hol. Látunk valamit, azt sem tudjuk, mit. Gáti analitikus értelmezése döbbent rá arra, hogy az épített környezet sem kevésbé érdekes, mint a természet, és ha már ez adatott nekünk, nem árt figyelni tetszetős részleteire.
--------------------------------------------------------------------------
Mesterség és művészet együttese
Gáti György FIATALFA - YOUNGTREE című rendhagyó fotókiállítással jelentkezik egy autószalon falain
(Magyar Hírlap, 2001. december 19.)
A fotográfia százötven éves története során számos műfajra, szakterületre ágazódott szét. A régi mesterek még bármilyen témában és mindenféle megrendelői igénynek megfelelni tudóan végezték a dolgukat. Ráadásul mesterség és művészet - techné és arte - az ő tevékenységükben természetes módon egybefonódott. Manapság már számon tartunk riportert és reklámfotóst, műszaki fényképészt és portretistát, autonóm fotóművészt és iparost.
Ám vannak még némelyek, akik biztosan mozognak a fényképezés több területén is. Megvan bennük a régi mesterek technikai képzettsége, a feladat iránti alázata, aprólékos szorgalma és kérlelhetetlen igényessége. Ők is, ahogyan elődeik, rajta hagyják egyéniségük nyomát minden munkájukon.
Gáti György most éppen autókat fényképezett. Két autótípus finom, apró, és sokunk előtt rejtett szépségeit fedezte föl kamerájával. Azzal a tökéletességre törő ambcióval tette a dolgát, ahogyan korábban is mindig. Az eredmény magáért beszél. Képeit nézve az autók szerelmesei újabb imádnivaló csodákat találnak a Fiatokban és Alfa Romeókban, akik pedig közömbösen, netán idegenkedve nézték eddig ezeket a masinákat, most elgondolkozhatnak egy pillanatra. Ilyen szép lehet egy autó?
SZK
--------------------------------------------------------------------------
Jé...
Gáti György FIATALFA című kiállításának megnyitóján a csodálkozó arcok és az érdeklődő tekintetek kíséretében ezt a kis szócskát lehetett a legtöbbet hallani. A Gyáli út szürke valóságából az Alfa Romeo szalonba lépve kicsit megváltozik a világ. A vakítóan csillogó, különleges formavilágot hordozó autók tekintélyt parancsolnak a teremben. Az ott látott fotók is ezt az érzést erősítik, a képek ugyanis két különböző típusú jármű precízen megtervezett, finoman kimunkált, legapróbb részleteit hivatottak megmutatni. Ki gondolná, hogy egy oldalsó irányjelző, egy hűtőrács, vagy netán egy fejtámla képe mekkora fejtörést okozhat az avatatlan szemlélőnek. Igen, volt fotó, amelyik előtt hosszabb ideig kellett elidőzni, míg rájöttünk, mi lehet, hova tartozhat, de miután sikerült, még nagyobb volt a csodálat. Gyönyörű autók eddig rejtett részleteiről készült zseniális képek. Ilyen egyszerű...
Ő. Zs.
Magyar Sajtó 2002. 1. szám
--------------------------------------------------------------------------
Muzsikáló Fővámház
„ Az épületek közül egyesek némák; mások beszélnek; s végül vannak olyanok, ezek a legritkábbak, amelyek énekelnek.” Kevés találóbb megállapítást lehetne találni az építészet nagyon is bonyolult mineműségének jellemzésére Paul Valéry sorainál. (Nem véletlenül választotta ezeket a sorokat egyik kiállítása mottójául az építészeti fotográfia nagy magyar születésű művésze, Lucien Hervé is.)
Egyszerre mérnöki józanság és szárnyaló költészet, egzakt financiális és funkcionális szempontok és valamiféle szinte megfoghatatlan lelkiség eredményeként épülnek, épülnek újjá, alakulnak át az épületek. A régi házak „házszerű története” aztán kibogozhatatlanul összefonódik az őket használó emberek históriájával. Elnémulásukra, megszólalásukra vagy nagy ritkán énekre fakadásukra épülettársaikkal, de legfőként az emberekkel való együttélésük minősége adhat magyarázatot. Még akkor is, ha legtöbben észre sem vesszük mindezt. Nem halljuk a szavukat, de még az éneküket sem. Élünk a falaik között, átsiklik a tekintetünk távolból megszokott körvonalaikon, szórakozottan kinézünk ablakaikon, rátámaszkodunk korlátjaikra. Együttélünk velük, a - nekünk - néma társakkal.
Csak akkor csodálkozunk rá a hangjukra, ha valaki segít megszólaltatni őket. Gáti György fotóművész a Duna-part egyik legmarkánsabb épületét, a Közgazdaságtudományi Egyetemet bírta dalra. Fényképezőgéppel. A Közgáz grandiózus tömbje - ahogyan fotográfiái tanúsítják - képes megrendítő épület-oratóriumként zengeni, finom részletei pedig menüetteket csilingelni. Oszlopsorai fúgákat fuvolázni, rejtett zugai lágy dalokat énekelni. Gáti György kiállítása - fényképeken muzsikáló építészet.
Szarka Klára
(Magyar Hírlap, 2002. április 24.) |
|
|
